Névadónkról

DR. KREPUSKA GÉZA

Heilauf Zsuzsanna történész, muzeológus összeállítása

KREPUSKA GÉZA (PEST, 1861. SZEPTEMBER 5. – BUDAPEST 1949. OKT. 15.): FÜLÉSZ, EGYETEMI TANÁR, A MODERN MAGYAR FÜLGYÓGYÁSZAT MEGALAPÍTÓJA.

 

 

 

A KREPUSKA CSALÁD EREDETE

Krepuska család legrégebbi adatai a XVIII. század végéig nyúlnak vissza. Besztercebányán éltek, családnevük akkor még Crepusculi volt, amely utalhat francia származásukra, de nagyobb a valószínűsége, hogy divatból használták latinosan a nevüket.
Később átköltöztek Nógrád megyébe, ahol gazdasági munkával foglalkoztak. Így Krepuska Géza édesapja, Krepuska János eleinte a gödöllői koronauradalom, majd a Cséri család pestlőrinci birtokának gazdasági alkalmazottjaként dolgozott évtizedeken át.
 
Krepuska János Budapesten vette feleségül a bécsi születésű, polgári származású Elwanger Johannát. Házasságukból két gyermek született: Géza 1861-ben, Lajos 1865-ben. Az édesanyjuk azonban 1867-ben hirtelen elhunyt, így a hatéves Géza és a kétéves Lajos félárvaságra jutott. Az elfoglalt édesapa gyermekeit Ipolymagyariba, a Losonc melletti kisközségbe vitte testvéréhez, Moosz Sámuelnéhez, aki hat éven keresztül nevelte őket nagy szeretetben.
 

KREPUSKA GÉZA TANULMÁNYAI

Krepuska Géza itt járta ki a négy elemi osztályt, és itteni természettan tanára hatására szeretett bele a természettudományokba. A gimnáziumot Budapesten járta a két fiú a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban, mert édesapjuk visszavette őket. A család anyagilag sosem állt jól, éppen ezért Krepuska Géza magántanítványokat fogadott és óraadásból tartotta el magát. Jeles eredménnyel végezte középfokú tanulmányait, s beiratkozott a budapesti Tudományegyetem orvosi fakultására. A család származásából és helyzetéből adódóan nem volt családi indíttatása arra, hogy orvos váljék belőle, de gyermekkora óta mindig is a természet, a természettudományok foglalkoztatták, ezért gondolta úgy, hogy számára ez a hivatás jelenti élete célját. Későbbiekben a gyógyítás mellett a természettudományok más ágaiban is fejtett ki jelentős tevékenységet.
 
Orvostanhallgatóként az anatómia vonzotta leginkább. Mihálkovics professzor nagy hatással volt rá, példaképévé vált olyannyira, hogy Krepuska később baráti körben emlegette, hogy bizony lakása környékén kevés macska és kutya maradt életben, mert azok mind az ő bonctani szenvedélyének áldozatai lettek. Krepuska szabadidejében is anatómiai tudását igyekezett bővíteni: speciális vizsgálatokat és megfigyeléseket végzett önszorgalomból. 1888-ban 10 hónapra Bécsbe utazott, hogy a bécsi orvosi iskola legnevesebb képviselőitől tanulhasson fülgyógyászatot.
Krepuska Gézát 22 éves korában a Természettudományi Társulat rendes tagjává választotta.
 

DR. KREPUSKA GÉZA AZ ORVOS

1888. január 14-én kapta meg egyetemes orvosdoktori oklevelét. A János Kórházban fizetés nélküli orvosként az osztályokon fekvő betegek fülészeti vizsgálatait végezte. Megélhetésének biztosítása végett az akkori Munkásbiztosító helyettes körzeti orvosaként, továbbá a Fehér Kereszt gyermekkórház konziliárusaként dolgozott.
Krepuska Géza 1892-ben az István Kórházban, 1897-től az Új Szent János Kórházban, majd 1900-1911 között ismét az István Kórházban dolgozott főpolgármesteri kinevezéssel mint fülész rendelőorvos. Ezekben a kórházakban még nem volt önálló fülészeti ambulancia és fülészeti osztály, így a betegeket csak az osztályos főorvosok hozzájárulása után tudták helyben megvizsgálni és kezelni, ha pedig műtétre volt szükség, meg kellett várni, hogy egy műtő kiürüljön, illetve műtéti asszisztenst és altatóorvost kellet kölcsön kérni. Mindeközben Krepuska externistaként Petrik Ottó tanár kórbonctani intézetében folytatta a fül anatómiai vizsgálatait, melynek tapasztalatait dolgozatokban jelentette meg (A hallószerv leukaemiája, A hallószerv gümőkórja, stb.). Petrik megbízásából kutatta a járványszerűen fellépő ázsiai kolera nemrég felfedezett kórokozóját is.
 
Kórbonctani és gyakorló orvosi praxisának anyagait felhasználva kidolgozta a dobüreg felvésés legmegfelelőbb műtéti eljárását, illetve leírta az otogen agytályog feltárásának legkorszerűbb formáját és gyógykezelését. Ennél a betegségénél elért gyógyeredményei már akkor 35-40 %-ot értek el, és ezek jobbak voltak a külföldi statisztikák eredményeinél. Kidolgozta a labyrinthus megnyitás ún. hátsó feltárását, amely az arcideg mellett jó drenálást biztosított.
 
Tudományos munkásságának elismeréseképpen Petrik Ottó javaslatára 1898-ban az egyetem tanári kara egyetemi magántanárrá habilitálta. Az orvosi fakultáson a fülgyógyászat tantárgyat oktatta, amely akkor még nem volt kötelező. Hallgatóira az előttük végzett műtétek eredményes kivitele nagy hatást gyakorolt.
 
1897-ben az Igazságügyi Orvosi Tanács tagjává nevezték ki, s ezt a megbízást 40 éven át látta el.
 
1911-ben az egyetemi tanári kar egyhangú meghívására megbízott előadónak kérték fel, így a Rókus Kórházba kihelyezett fülészeti tanszék igazgatójaként egyben főorvos is lett, s ahol egészen 1933-ig működött és tanított.
 
Bár a Rókus Kórházban nem voltak túl jó feltételek a tökéletes munkához – a műtőhelyiségben csak egy kicsi asztal fért el, a kórlapokat az ablakpárkányon írták –, mégis Krepuska híre miatt betegek százai keresték fel, s rengeteg tanítvány akart nála gyakornokoskodni. Nagy előnyt jelentett a tudományos munka számára az, hogy a Rókusban különálló fülgyógyászati és gégészeti klinika működött, szemben a külföldön már összevont fül-gége klinikákkal. Időközben nyilvános rendkívüli magántanári címet nyert 1913-ban. Az első világháború alatt leginkább a háborús sérültek fülorvosi ellátásával, rokkantsági fokának meghatározásával és felülbírálatával foglalatoskodott.
 
Rengeteg fülgyógyászati előadást tartott saját eredményeiről, ezek közül kiemelendő a Balassa-féle emlékérem átvételekor tartott A labyrithus gennyes gyulladásáról 302 eset kapcsán című.
72 éves koráig, 1933. dec. 31-ig vezette a Rókus Kórházban működő fülészeti tanszéket, de az Üllői Úti I. Számú Sebészeti Klinikán még 1936-ig tartott előadásokat. Ebben az évben adták ki egyetemi tankönyvét a 357 oldalas, 219 képpel illusztrált Fülgyógyászatot.
 

 

DR. KREPUSKA GÉZA A NÖVÉNYNEMESÍTŐ

Természettudományos érdeklődése miatt került kapcsolatba korának jeles geológusaival, Krenner Józseffel, a budapesti egyetem ásvány-kőzettan tanáráváal és id. Lóczy Lajossal, a Földtani Intézet igazgatójával, illetve Jugovics Lajjos professzorral. A Nógrád megyei Somoskő község környéki Medves-hegység bazaltbányáiban gyakran gyűjtöttek és vizsgáltak kőzetmintákat. Ezen bejárások eredménye lett, hogy kezdeményezések indultak meg a kőbányák fejlesztésére, az útburkoló kockakövek termelése tekintetében. Ezért nem meglepő, hogy Krepuskának értékes ásvány-kőzettani gyűjteménye volt, amely sajnos a 2. világháború alatt elpusztult.
 
A növénytan iránti vonzalma és szeretete szintén a gyakorlatban érvényesült. A gyümölcs- és szőlőtermesztésben, a pomológiában olyan széleskörű tapasztalatai voltak, hogy a budapesti Kertészeti Főiskola tanárai gyakran kérték ki a véleményét a termővidékekről. Még elemi iskolásként tanulta meg a gyümölcsfák metszését, és azt élete végéig gyakorolta. Részt vett gyümölcstelepek létesítésében. Mindig emlegette, hogy a nagy szellemi munkát kívánó orvosi működést a legcélszerűbb a sportszerűen űzött és a fizikai munkát is igénylő amatőr kertészkedéssel ellensúlyozni.
 

Az 1890-es évek végén Krepuska Géza 17 157 négyszögöles területet vásárolt a Lövy család birtokából (mai Szálfa-Erdősáv-Vezér-Tiszavirág utcák által határolt terület), amelyen országos hírű szőlészetet hozott létre, és 1896-ban itt építette fel emeletes présházát. Pestszentlőrincen, a mai Gilice tér mellett is voltak szőlői.

 
Részt vett gyümölcs és szőlőtelepek létesítésében. A péteri pusztai birtokon kísérleti szőlőtelepet hozott létre, számos homoki szőlőfajtát honosítva segített a filoxéra miatt kipusztult hazai szőlőállomány pótlásában. Itt 1896-ban a modern, két emelet mély pincéjű betonépületet építetett a bor feldolgozása és tárolása számára. A lőrinci egyesületek szívesen reklámozták összejöveteleiket azzal, hogy ezeken Krepuska professzor pincéjéből származó kiváló bort szolgálnak majd fel. Az 1920-as évektől a gazdaság mellett tehenészet is működött, ahol a pestszentimreiek munkához juthattak, a szegény családok némelyikének fizetni sem kellett a tejért.
 
1814-ben a majorság közelében – mai Gilice téren felépített – Gloriett körkilátóból a bécsi békekonferencián résztvevő 3 uralkodó: I. Ferenc osztrák császár, I. Sándor orosz cár, III. Frigyes Vilmos porosz király szemlélte a tiszteletükre rendezett parádét.
 
Pestszentlőrinci, többholdas szőlőbirtokán állt a legendás Gloriett, Krepuska kedvenc kirándulóhelye, mely ebben az időben présházként funkcionált. Az első világháború alatt a környező szőlőket hadierősítések építésével tönkretették, ezért a háború után Krepuska Géza a telket a rajta levő toronnyal együtt eladta.
 
 

Öregkori évek

Családja körében érezte magát a legjobban, gyermekei nevelését maga irányította. Nagyon szerette a magyar és a klasszikus zenét, maga is kitűnően hegedült.

A tekintélyes professzor anyagi biztonságban élt, 1905-ben vette meg 2170 holdnyi birtokát Somoskőújfaluban, ahol szintén virágzó gazdaságot vezetett.
1946-ban még publikált az Otolaryngologia Danubia háromnyelvű tudományos folyóiratban.
1949-ben bekövetkezett halálakor testét a Fiumei Úti Temetőben helyezték végső nyugalomra

 
 
 
FELHASZNÁLT IRODALOM

In memoriam Prof. Krepuska Géza. Szerk.: Krepuska István. Budapest, 1961.
Krepuska István: Dr. Krepuska Géza a modern magyar fülgyógyászat megalapítója. In: Természettudományi Közlöny 1961.
Szemelvények a magyar fül-orr-gégészet történetéből. Szerk.: Dékány Zoltán. Budapest, 2000.
Magyar orvoséletrajzi lexikon. Összeáll.: Kapronczay Károly. Budapest, 2004.

 

 

HEILAUF ZSUZSANNA

Heilauf Zsuzsanna így vall önmagáról: Régi lőrinci családból származom, mindkét nagyapám itt született. A pestlőrinci Engels utcai (régen és ma Gulner) Általános Iskolába jártam, középiskolai tanulmányaimat aSteinmetz Miklós (ma Hunyadi Mátyás) Gimnáziumban végeztem 1985-1989 között. Majd egy éven keresztül az Országos Széchényi Könyvtár Állományvédelmi Főosztályán dolgoztam, régi hírlapok restaurálásával, kötésre előkészítésével foglalkoztam.
 
1990-ben kezdtem meg felsőfokú tanulmányaimat a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, nappali tagozaton, történelem – levéltár szakon. Az 1992/93-as tanévtől az előzőek mellett az új és legújabbkori történeti muzeológia szakot is felvettem. 1995 tavaszán 5 hallgató-társammal az Osztrák-Magyar Akció ösztöndíjasaként 1 hónapot töltöttünk Bécsben az Osztrák Állami Levéltárban, illetve kutattunk a Bécsi Műegyetem Levéltárában. 1996 januárjában szereztem meg a történelem szakos, 1997 júniusában pedig az új- és legújabbkori történeti muzeológus és levéltáros, kiváló minősítésű oklevelet. Történelem szakdolgozatom témája a Kispesti Wekerle-telep társadalma volt. 1995 nyarától az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár munkatársa lettem. Feladatom volt, hogy a Levéltárban lévő egyetemtörténeti tárgyi és fotógyűjteményt gondozzam, és felsőoktatási kiállításokat rendezzek. Részt vettem a levéltár munkájában, forráskiadványok, adattárak, tanulmánykötetek szerkesztésében, nyomdai előkészítésében is. Még a középiskolában szereztem meg a latin középfokú nyelvvizsgát, 1994 végén a német alapfokú, 1996 decemberében pedig az olasz középfokú nyelvvizsgát.
A teljes körű muzeológusi munkához szükséges öt éves szakmai gyakorlatot részmunkaidőben, megszakításokkal, (1995-2003 között) a Kispesti Helytörténeti Gyűjteményben teljesítettem.
2003-ban részmunkaidőben segítettem a XVIII. kerületi Helytörténeti Gyűjtemény munkáját.
2004 december 1-től teljes állásban muzeológusként, 2005 elejétől gyűjteményvezetőként dolgozom ugyanitt.