A COGITO Általános Művelődési Központ Hibó Tamás Alapfokú Művészeti Iskola rendezvényei és hagyományai

 

Az iskola rendezvényei szorosan kapcsolódnak a telephelyek rendezvénynaptárához és kialakult szokás- és hagyományrendjéhez. Kollégáink számára természetes, hogy csoportjaik, egyéni zenész növendékeik részt vegyenek a telephelyi iskolák ünnepségein, kiállításain. Partnereink is fontosnak tartják, hogy a művészeti iskolás tanulók megmutatkozzanak az adott telephelyen.

Valamennyi telephelyen illetve az iskola központjában megünneplik a csoportok a karácsonyt, valamint tanév végén művészeti gála keretében mutatkoznak meg művészeti csoportjaink és egyéni zenész növendékeink. Művészeti gáláink minden esetben nyilvánosak.

Képző- és iparművészet tanszakos tanulóink számára minden évben képeslaptervező pályázatot hirdetünk. A nyertes művekből készült képeslapokkal köszönti intézményünk a partnereit.

Iskolánk ad otthont, és egyben társszervezője a Nógrád megyei festészeti versenynek.

A Bábszínházak Világnapján rendezzük meg bábjáték illetve színjáték tanszakos növendékeink számára a „Ki a legerősebb Paprika Jancsi?” bábos találkozót és versenyt, ahol megadott szövegkönyv alapján egyéni, páros és csoportos báb (illetve színjátékos) produkciókkal indulnak a tanulók.

Iskolánk nagyszabású rendezvénysorozata a tavasszal megrendezett Hibó Hét, ahol a hét egyes napjain az iskolánk különböző tanszakain tanuló tehetséges növendékek illetve tanáraik találkoznak, versenyeznek, mutatják meg egymás előtt tudásukat.

A nevelőtestület három munkaközössége minden ősszel és tavasszal szakmai napot tart (szinte minden alkalommal hétvégén, hiszen telephelyeink távol esnek egymástól), ahol szakmai, módszertani, művészeti kérdések elméleti és gyakorlati feldolgozása történik.

Tanév végén adjuk át legkiválóbb diákjainknak valamint tanárunknak az ún. Hibó-díjat, amelyet magas színvonalú szakmai munkáért és kimagasló eredményekért ítélünk oda.

 

 

 

dr. Paróczainé Varga Ildikó                                      Tóth László

                       főigazgató                                          intézményegység-vezető